Song Min Hee ~

- Párizs.- Mondom teljesen nyugodtan a riporternek az állítólagos botrányom miatt megrendezett sajtótájékoztatón. Csak mert az SM volt olyan kedves, és a nyakamba vart valami teljesen mondvacsinált ügyet, el kell hagynom az országot, karrierépítés címszó alatt. Komolyan, hogy egyezhet bele bárki a csapatomból, hogy Korea leghíresebb modelljét elküldjék a világ másik felébe, mert itthon épp ráuntak. Ez abszurd. Csak annyi a nagy probléma, hogy nem nagyon tehetek ellene semmi, tekintve, hogy itt én eszköz vagyok. Kaptam három hetet, hogy lezárjak mindent, és összepakoljak, elküldjen a cuccaimat, megvegyem a repülőjegyem, bejussak a katonaságba elbúcsúzni a bátyámtól, aki ha épp nem a szolgálatát töltené, tuti, hogy kiverné a balhét, elköszönjek mindenkitől, és szépen szólva kitakarodjak az országból. Persze előtte még sajtótájékoztatók sora, tv-s fellépések sora, mert alázzuk meg még jobban szegény ártatlan báránykát...

Rendben..talán mégse vagyok annyira ártatlan mint amennyire beállítom magam. Igen...talán az elmúlt pár hónapban miattam volt hangos a sajtó, és igen, talán több énekessel volt afférom, mint kellett volna, de senki nem mondta, hogy ne tegyem! Nem. Csak leszídtak, miután hibáztam. Mindenki hibás nem csak én. Mindenki!! De én nem akarok elmenni, itt van mindenki akit szeretek, a barátaim, a családom, az anyanyelvem. Alig beszélek franciául...jó ez hazugság, anyám ragaszkodott hozzá, hogy legalább két nyelvet folyékonyan beszéljek, de ezt senkinek nem kell tudnia!

A menedzserem oldaba bök, válaszolni kéne. De mi volt a kérdés? Jah...mit fogok csinálni.
- Modellkedni természetesen. Már kaptam pár remek ajánlatot Franciaországban is, biztos nem fogok unatkozni, és amint lehet, hazajövök, hogy tudjam folytatni az itteni karrierem. Ne aggódjanak, hallanak még rólam. Köszönöm. - Felállok, meghajolok, majd a testőrök körében kivonulok a teremből. Mára pont elég is volt, pár óra és indul a gépem, nagyon megbüntetnének, ha lekésném. Felmegyek a szállodai szobámba, és az ágyra huppanva a tenyerembe temetem az arcom. Csak ezt a pár hónapot éljem túl.

- A Korea Air 625-ös párizsi járatára várakozókat kérem, kezdjék meg a beszállást. - Hát akkor ennyi. Mennem kell. Egyedül jöttem ki, mindenféle kíséretet mellőzve, napszemüvegben, baseballsapkában. Így hátha nem ismernek fel. A vállamra veszem a táskám, beállok a sorba, hogy végre feljussak a gépre, és 15 órán keresztül aludhassak. Nem fogom kibírni ép ésszel.

TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0