Ivan Philippe Leroy

Helló Szöszi,

Szóval, nézd, sokat gondolkodtam felőled, és arra jutottam, hogy végül is, igazad volt. Tényleg csődtömeg vagy, nem is értem, miért álltattam magamat – és téged – azzal, hogy ez nem igaz, hogy ez csak a te beteges kényszerképzeted, amit az önbizalomhiányod táplál, meg a tény, hogy minden jel arra utal, hogy idén mégsem fogod befejezni az egyetemet, annak ellenére, hogy megismerkedésünk pillanatában még ez volt a célod (Mikor is volt már? Egy éve? Kettő? Fene tartja számon.). Ó, igen, te és a nagy terveid! Mondd csak, de egészen őszintén, Leroy, volt egyetlen egy is, amit valaha megvalósítottál? Hm? Mert, ahogy végiggondolom a sztorikat, amiket meséltél nekem, minden, amit elértél, annyi volt, hogy tíz éves korodban ki sikerült sírnod magadnak egy kutyát, amit két héttel később elütött egy részeg taxisofőr. Igazán, szívem legmélyéről szólva, gratulálok ehhez.

Fáj ezt olvasni? Gondolom, igen. Elég patkány vagyok, hogy ezt így közlöm veled. Mások talán finomkodnának, és csak annyit mondanának, tévedés volt, hogy veled összeakadtak, tévedés volt minden érintésük, veled töltött estékjük, közösen szívott füves cigijük… Tévedés voltál, egy hiba, amit valamiért egy kicsit sem bánok. Szinte már látom magam előtt, ahogy a padlón fekszel, mikor én vigyorogva szállok fel a Texasba menő gépemre. (Ez most tök úgy hangzott, mintha az elmúlt kábé másfél év alatt minden este megdugtalak volna. Nem?) Visszamegyek a szüleimhez, és megpróbálom egy életre elfelejteni Európát. Igazából nem értem, miért van oda érte minden amerikai. Elég szar hely és a sör is drágább, mint akárhol máshol a világon. Remélem, egy nap rájövök, hogy a picsába élhettél le itt huszonkét évet.

Azért köszönöm, hogy pár hónapig lakhattam a pecódban. Ha bármelyik csaj, akit felvittem oda, valaha betoppanna az ajtódban, felhatalmazlak, kis Szöszim, hogy azon nyomban gerincre vágjad őt (csalódást okozol még jobban, ha ezzel a lehetőséggel nem élsz). A CD gyűjteményem megtarthatod, de ha megtalálnád azt a zöld pólómat, amin az a beszívott macska van, kérlek, valahogy juttasd vissza hozzám. Kerestem mindenütt, de nem találtam.

Facebook-on még biztos beszélünk. Bocs, hogy ilyen hülyén válok el tőled, de biztos nem lenne jobb egyikünknek sem, ha nyálas rapszódiákat fogalmaznánk egy részegítő búcsúesten. Megérted, nem?

Majd rád gondolok, ha eszembe jutsz, kedves kis szőke Leroy-om.

Üdv,
Woody Jacks

TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0